Testtartás Terápia

Manuális és mozgás alapú tartásjavítás

testtartas Tényleg egy életen át kell gyógytornázni? testtartas

gyógytorna

Gyógytorna egy életen át? Ha egyszer el kellett kezdeni, nincs megálllás? Hiszen valamennyire mind asszimetrikusan mozgunk, jobb kézzel nyúlunk a dolgok után, a kocsiban a bal lábat használjuk egész reggel, ahogy állunk a dugóban stb… Mindenkinek van féloldalas gyakori tevékenysége.

Traumás sérüléseknél is felmerül a kérdés, hiszen heg marad, vagy sokáig kellett gipszet hordani, ami akár észrevétlenül megváltoztatta a testtartást, járást, egy borda törésnél nehéz lélegezni, ami a bordák helyzetén át szintén az egész testképet átalakítja. De tény, hogy inkább a mindennapi tevékenységeink alatkítják ki a testtartás statikus (ülés, állás) és a dinamikus (mozgás, járás) meghatározó irányítását.

Túl sok pl. autóban ülés

Alapvetően, ha egy nap 8-10 órát adott testhelyzetben (pl ülve), illetve adott mozgással (aktív munka..) töltünk, azt mindenképpen kompenzálni kell még közben vagy utána. Az én célom az, hogy ráérezzetek erre, és igénylejétek, sőt, élvezzétek is ezeket a kompenzáló mozgásokat. Aki nem szeret, pláne nem is akar mozogni, annak könnyedebb rávezetést, egyfajta átmozgatás, hosszú bemelegítés jellegű mozgást javaslok kezdetnek, aztán ígérem, hogy későbbiekben még ők is igényleni fogják az intenzívebb, nehezebb testmozgást, mert utána jön a jól eső érzés. 🙂 Utóbbi típusok esetében azért az elején kell némi kitartás (amit egy hosszan tartó pl hátfájás szokott megalapozni…) mire jön ez az érzés, és gyakrabban tartanak pár hetes szünetet, néha megvárva, amíg újra fáj..

Mély izmok egy része..

Ha a test mély izmai elfelejtették a funkciójukat, minden mozgulat nehéz és fárasztó, ha ezeket megerősítettük, illetve egy általános jó fizikumot össze hozunk, minden könnyebb lesz, helyesen tartani magunkat, munka közben megállni egy kis átmozgatásra, tornázni reggel vagy este egyet legalább heti 1-2-3x, vagy különféle csoportos órákra eljárni, pláne, ha nem vagyunk otthon mozgós típusok.

Mozogj változatosan

A gyógytorna sem monoton, változatosan lehet eszközöket használni, inenzitással játszani. A lényeg az alapokban van, tudd hogy mozdulj meg, hogy az használjon, mit ne csinálj, mert árt. Ne nyomd ki a hasad és tartsd bent a levegőt erőlködés vagy akár csak koncentrálás közben. Be tudjuk állítani a testtarást instant módon pár ellenállásos, “rontjuk a rosszat”, de ellenállunk ennek, és ettől a helyére kerülnek a dolgok, amíg az izmok bekapcsolva maradnak , számtalanszor lehet ismételni. De amikor már tudjuk hogyan kell mozogni, akkor már a mozgás során helyre áll a súlyvonal vagy a lábhossz különbség, medence tekeredés stb. Előbb-utóbb pedig beivódnak a szavaim, a mozdulatok, levegővétel technikája stb  beleégnek a tudatotokba és egy bevásárlással járó cipekedés, takarítás, autószerelés, lépcsőzés, séta is tud korrekciós, gyógytorna hatással bírni.

 

Nem azt mondom, hogy minden egyes mozdulatot át kell gondolni, helyesen ülni 8 órát az irodában, mert ez lehetetlen. Nem erre van kitalálva a testünk. Szakadjunk ki az ülésből, mozgassuk át a testünket. Iktassunk be olyan mozgást az életünkbe, ami kompenzálni tudja a féloldalas, ülő, álló tevékenységeinket. Néha érdemes váltani (NEM KLASSZIKUS GYÓGYTORNÁZNI) más irányból, más eszközökkel mozogni, de mozogni, ha ülő munkát végzel. Felesleges elsőre sokat mozogni, inkább jól mozogni, aztán jöhet a mennyiség ? Ha pedig aktív munkád van, valami teljesen mást mozogni, izmokat lazítani tanulni.

Figyelni kell, hogy ne korrigáld túl! Mostanság (2018) egyre többen vannak, akik nem a régebben klasszikus görbe hátú, görnyedt testtartású felnőttek jönnek, hanem a kiemelt mellkasú (alsó bordák előre állnak) páciensek, tipikusan, akik figyelnek a testtartásukra, csak épphogy rosszul, csak nem annyira szembeötlő ez a hiba. Végeredményképpen sajnos ugyanúgy hátfájás, előrehelyezett fejtartás, lapockák közötti fájdalom stb jön elő, mint a másik rossz testtartásnál.

Tehát: időről időre elő kell venni a  korrigáló feladatokat, csinálni bármilyen mozgásprogramba illesztve, aztán szünetet tartani. Gyerekeknek pl az iskolai szüneteket szoktam javasolni pihenésre, hiszen akkor úgyis többet mozognak, máshogy, lehet akkor pihenni ezzel is. Illetve legalább évente újra ellenőrizni a testtartást, mert nem feltétlenül ugyanúgy, ugyanazt kell csinálni.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Funkcionális lábhosszkülönbség és a gerincferdülés

Lábhosszkülönbség oka legtöbbször a gerincferdülésnek, javítsuk ezt ki. Javítsunk az egész testtartáson!

A rossz testtartás genetikai öröklődése

Sok szülő úgy keres fel, hogy a gyermeke örökölte a gerinferdülést, lúdtalpat, mert neki is van. Illetve idősebb korban úgy gondoljuk, hogy a mi csípőnk is kikopott, csípőprotézis kell, de hát persze, mert anyukánknak is így volt. Mégis, meg lehetne ezeket előzni?...

Testtartás beállítás villámgyorsan

Eleinte nehéz odafigyelni a testtartás beállítására, ezek a tippek segítenek az izom egyensúl megbomlása miatti tartáshibák kezdeti korrigálására.

Első YouTube videó

Első YouTube videó 100 vagy több felvétel után elkészült, mindig tudnék csiszolni rajta, de mostmár elindítottam útjára. Súlyvonal beállítás és vizsgálat az első téma. A következő a lábhossz különbség lesz 🙂 https://youtube/DeXHe-gwu5w

Pihenés kell hátfájásra, bokaficamra, kartörésre?

Pihenés szükséges, ha fáj a hát, megrándult a boka, eltört a kar? Mi a mozgás szerepe a gyógyulásban?

Az egyensúly titkos titkai

Az egyensúly fejlesztés titka nem az instabil felületen történő erősítés, fejlesztés, teljesen máshol kell kezdeni.

Tartásproblémák szakmák szerint: tanárok

A tanárok sem mentesülnek a mozgásszervi fájdalmak alól, de nem kell, hogy így legyen, mulaszd el a fájdalmat, mielőtt komolyra fordul a dolog.

Tartashibák szakmák szerint: fodrászok

A fodrászok mozgásszervi fájdalomai az egész napos álló munkából fakadnak. Ne hidd, hogy nem lehet ezt orvosolni, próbáld ki az alábbi tanácsokat!

Tanácsok a mozgásszervi fájdalom elmulasztására

A mozgásszervi fájdalom oka sok esetben a tartás hibákkal kezdődik. Ha nem megfelelően javítjuk, akkor sajnos csak áthelyezzük a problémát, nézzük, mik az alapok.

Nyújtás során mit lehet elrontani

A nyújtás sosem volt elég népszerű, mégis fontos dolog. Ahogyan kezd a mozgás is előtérbe kerülni, már-már divatosnak is mondható, úgy kezdünk nyújtani is, na de hogyan?