Lapockák közötti fájdalom
Ki nem ismeri a lapockák közötti fájdalomat, ami szúró, égő jellegű. Ennek oka a testtartásban keresendő. (Lassan kezd nyilvánvaló lenni a Testtartás Terápia névválasztása, ugye?!) Meglepő lesz a lapockák helyzetének a térdekkel való kapcsolata is, olvass tovább 🙂
Lapocka állása
Gyakori hiba, hogy túlhúzzuk a vállakat, emiatt a lapockák nagyon zárnak. Ennek oka az lehet, hogy a mellizom vagy a bicepsz rövidülését így próbáljuk kompenzálni, ezáltal a váll úgy tűnik, hogy jó helyen van, de igazából nincs, sőt, mostmár a lapocka is rosszul áll. A mellizom a törzs középpontja felé húzza a kart, a bicepsz pedig a talaj felé. Ezt látjuk hibaként, ha jobban megnézzük. Ha ezek, vagy csak az egyik izom megrövidült állapotban dolgozik folyamatosan, akkor a lapockák közötti izmok igencsak belefáradnak az ellenmunkába. Akkor is fájnak, ha küzdenek dolgozni, tehát a váll látszólag jó helyen van, emiatt pedig a két lapocka túlságosan közel egymáshoz/ a gerinchez. De akkor is fájnak a lapocka közötti izmok, ha a fent említett rövidülések húzzák a kart a egymás fele/előre, emiatt a lapockák messze kerülnek egymástól/gerinctől, ebben a megnyúlt helyzetben dolgoznak a gravitáció ellen az adott hibás testtartásban. A mellizom rövidülés eredményeként a lapocka belső fele , a bicepsz miatt az alsó csücske eláll a háttól (hacsak nem dolgoznak őrületesen kompenzálni a megfelelő izmok).
Térd és lapocka kapcsolata, próbáld ki!
Másik oka a lapockák közötti fájdalomnak a térdek állása. Elképzelhető, hogy a karok nincsenek rossz helyzetben, emiatt a lapockák is optimális távolságra vannak a gerinctől, mégis van az a furcsa égő, szúró érzés a hát közepén. TIPP: feküdj a hátadra, lábak legyenek hajlítva talpon, karok test mellett. Lazíts, figyeld a tested. Távolítsd lassan a lapockákat egymástól, majd közelítsd, a végponton tarts meg, és figyled a lábad. Amikor távolítottad a lapockákat, akkor a combon belül lévő izmok bekapcsolnak, feszülnek, amikor közelíted a lapockákat, akkor kívül feszülnek az izmok a combon. A lábak állása befolyásolja a lapockák körülötti izmokat is. Tehát túl szűk vagy túl széles alapú állás, térd kifelé vagy befelé fordulása, lábfej állása mind okozhatja ezt a gondot, és ez ülve is érvényesül (keresztbe tett láb, szék lábáján támaszkodó láb..)!! Tehát, amikor széles alapon állunk, vagy nyitott térdekkel ülünk, a lapockák is távolodni szeretnének egymástól, ha ennek ellentartunk, jön az emlegetett érzés. A katonás típusú tartáshibának jellemzője a túl zárt lapocka állás. Egymás ellen dolgoznak, lent több a nagyobb izom, így a fentiek próbálnak jelezni, hogy nem jó ez így.
Lapockát állítsd be!
A lapockák beállítása nagyon egyéni, hiba, ha zárjuk, de még a kis váll hátra körzéssel se vagyunk feltétlenül jó helyzetben, ha egyébként katonás tartásunk van, mert szintén túl fogjuk húzni. Találjuk meg a közép utat, távolítsuk a lapockákat, közelítsük, álljunk meg félúton, húzzuk fel, nyomjuk le, itt is keressük a félutat. Mivel igen sok irányba tud mozogni, ez elég nehéz, egyénenként szoktam mondani, hogy kinek kell összébb húzni, távolítan, ellentétes farzsebbe tolni stb. Nagyon fontos, hogy bizonyos feladatoknál kifejezetten figyelni kell, hogy engedjük távolodni, közeledni, oldalra kifordulni.
Ide kapcsolódik a váll mobilitás kérdése, ha van itt probléma, olvasd el a váll mozgás javításáról szóló írásomat is.
0 hozzászólás