Sok szülő úgy keres fel, hogy a gyermeke örökölte a gerinferdülést, lúdtalpat, mert neki is van. Illetve idősebb korban úgy gondoljuk, hogy a mi csípőnk is kikopott, csípőprotézis kell, de hát persze, mert anyukánknak is így volt. Mégis, meg lehetne ezeket előzni? (igen igen igen!!!!)
Öröklődik vagy sem?
Nem, az ilyesmi nem öröklődik. Mégis ugyanaz a gerincferdülése van a gyereknek, mint a szülőnek, miért? Mert a gyerek másolja a szüleit, gesztusokban, testtartásban, mozgásban. Nyilván a csúszdán, mászókán lévő mutatványokat már inkább egymástól lesik el. A gyakori mozdulatok, tevékenységek, egy sima egyhelyben állás mintája a szülőtől jön, másolás útján, nem öröklődik… Ráádásul mi észre se vesszük, hogy úgy állunk, csak a gyereket nézzük, milyen furán áll, márpedig ezt másolta. Nagyobb gyerekként már tudatosak ezek a másolások, a fiús, lányos mozgásokat legtöbbször tudatosan veszik fel tini korban. Ahol, amikor még mi segíthetünk az a kisgyermekkor, a konyhában ne támaszkodjunk meg a csípőnkkel a konyhapulton amíg szeletelünk (ne mond, hogy nem teszed, figyled csak meg! Észre sem veszed, a nők 99%-a ezt teszi, lehet, a férfiak is, csak kevesebbet vannak a konyhában..), a boltban sorban állva legyen a súlyvonal beállítva, ne előretolt csípővel (csípőre tett kéz, test előtt vagy mögött összekulcsolt kéz..) álljunk, vagy ha féllábon van a testsúly, ne toljuk ki az álló láb felé a súlyvonalat.
Bárcsak lefotóztam volna hétvégén, amikor anyukám és a nagymamám egymás mellett álltak, pontosan ugyanúgy. 🙂 De láttam a saját rossz testtartásomat is visszaköszönni, amikor az én lányom locsolt, csípőre tette a szabad kezét, fél lábon vot a testsúlya, csak még nem tolta ki oldalra és előre a súlyvonalát, de, ha gyakran csinálja, előbb-utóbb bizony eltolódik. Azóta szépen állok, ha locsolok 🙂
Megelőzés

Vedd észre, mit másol tőled a gyerek, csináld Te is a feladatokat, tanulja meg a család egymást vizsgálni, a súlyvonal vizsgálat, beállítás, lábhossz különbség mérése, kijavítása mindig az első lépés. Már a 8-9 évesek is imádják, főleg, amikor ilyen kicsinek hozzák őket, hogy rossz a tartásuk, de megnézzük, anyát, apát, és pontosan ugyanaz a hiba náluk is. Ráadásul a szülőknek többet kell dolgozni a javításon, mert már régebb óta tatják rosszul magukat, jobban megszokta az idegrendszer, beleivódott. Sosem késő!!! Kezdjük el megtanulni akár a gyerekkel együtt.

Ne mond, hogy húzza ki magát, mert emiatt vannak sokan túlhúzva, kiemelt mellkassal, amihez a rossz légzés, előretolt medence stb párosul. Használjuk jól a tartás beállításra vonatkozó instrukciókat. A húzd le a vállakat is sokszor helytelen, mert pont hogy túl lent vannak a vállai, vagy az egyik lent van, a másik jó helyen. Nem fogunk ártani, ha tudjuk mit kell mondani, hol kell javítani, hogyan segítsük ezt. A témában, az alapokról sorban készülnek a videók, lesz ingyenes előadás Dunakeszin 2019 szeptemberében.
0 hozzászólás