Testtartás Terápia

Manuális és mozgás alapú tartásjavítás

testtartas A nagy W ülés dilemma testtartas

W ülés

Mondhatom, hogy a gyermekek  ülése, főként az úgynevezett w ülés igen megosztó téma, még a szakemberek, orvosok, gyógytornászok körében is. Mikor hagyjuk, ne hagyjuk, és melyiket miért. Én azt javaslom, nézd meg, hogyan ül nyújtott lábbal, majd w lábtartásban, ez alapján dönts. Részletesebben kifejtem ám, olvass tovább 🙂

Sarok ülés egyenes háttal

Először is, elég gyakori, hogy w lábtartásban ülnek elsőre, mert ez stabil, illetve későbbiekben is kényelmesebb, mert a kis karjukkal nehezen érnék el a játékokat maguk előtt. Ha eleinte kijavítgatjuk a stabil ülést, a másik verzió még instabilabb lesz, ami miatt kompenzálnia kell majd. Későbbiekben, ha térd befele fordul, vagy a boka jelentősen bedől, akkor azon javíthat egy törökülés pl, de szinte biztos, hogy nem a w lábtartás miatti ülés okozta a fenti problémákat, hanem inkább azt jelzi, hogy eredetileg is volt azon a belső vonalon hiba, amit kompexen javítani kell.

Görbe hátú w ülés

Sejtitek már, hogy azon a véleményen vagyok, hogy nem kell az ülést MINDENÁRON javítani. Mit jelent ez? Nézd meg, hogy amikor w lábtarásban ül, akkor egyenes a háta? Na és nyújtott lábbal vagy sarokülésben? Ha a javított ülésben görbe a háta, akkor az abszolút azt jeleneti azért ül úgy, ahogy, mert egyéb verzióban nem jó, ezt jelzi a háta, amivel egyébként nincs gond. Azért NE JAVÍTSUK KI, HOGY UTÁNA A LÁBA JÓL ÁLL, DE A HÁTA CSERÉBE GÖRBE LESZ, mert így nem megoldjuk a problémát, csak máshova is csinálunk egyet, de a lábtartása egyáltalán nem oldódik meg! Amennyiben ígyis, úgyis egyenes a háta, mutassuk meg, hogy lehet máshogy is ülni, főként azzal, ahogy mi ülünk, mert szuperül másolnak ám! Váltogassa a török ülést, Z ülést, sarok ülést, akár nyújtott lábbal is lehet, de úgy játszani azért nehézkes..

Egyenes hátú w ülés

A nem megfelelő lábtartást pedig (korrigáló cipők helyett!) játékos feladatokkal javítsuk. Sok mezítláb járás, futkározás fűben, homokban. Feladatozni lehet homokozóban, végig húzni egy csíkot, azon menjen végig akár egyenesen, akár oldalazva, lábfejre homokot tenni, mintha lapát lenne, így megtölteni egy vödröt. De a lábfejre lehet kicsi vízi bomba lufit tenni, azzal lépkedni egy cél felé. A rollerezés, gördeszkázás, görkorizás nagyon jól erősíti a talpi és boka körüli izmokat. A térd problémákat javítja az egy lábon egyensúlyozás, pl lépcsőzés, de itt figyelni kell, ne legyen túl nagy a lépcsőfok, mert az kifejezetten ronthat a térd állásán. A mászóka és a kötél létra is nagy kincs a gyermekek lábának fejlődéséhez!

Legnépszerűbb cikkek:

Haránt hasizom egyszerű magyarázata a lapos hasért

 

Lábhossz különbség javítása

 

Testtartás terápiák

 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Nagy lábujj fontos szerepe a farizom szempontjából

A nagy lábujj funkciója nagyon fontos álló helyzetben történő farizom erősítő feladatoknál, olvasd el, miért.

Nagy lábujjunk fontos szerepe a bütyök szempontjából

A bütyök nem csak szépséghiba, a nagy lábujjnak fontos feladata is romlik, ha rosszul áll. Viszont sok feladattal javíthatjuk a helyzetet!

Erős vagy határozott kézfogás

A magabiztos, határozott kézfogás fontos első benyomás. Erős vagy határozott? Ne törjük össze a másik kezét, ha lehet 🙂

Futás tippek, fuss fájdalom nélkül

A futás elég népszerű azok körében is akik soha/már régen nem mozogtak. Ha elkezd valahol fájni, valószínűleg rossz technika miatt túlterhelsz.Hogy futsz?

Váll mozgás javítása

A váll mozgás javítása nem csak a fájdalom megszüntetése miatt fontos, de a szomszédos (sőt a távoli) ízületek mozgása/fájdalma is múlik ezen a területen

Váll mobilitás és stabilitás

A váll mobilitás hiánya számos helyen okozhat gondot, vagy lehet mellékhatása annak, ha egy másik ízület elveszti a fő funkcióját. Hogyan teszteljük?

Ne húzd ki magad! Második, derekas rész

Súlyvonal beállítása segítségével a leggyakoribb hátfájás típusok megszüntethetők! Ismerjük fel, merre van eltolódás, tudjuk meg, hogyan javítható

Ne húzd ki magad! Első rész

A húzd ki magad típusú testtartásban sok rejtett hiba rejlik. Legyünk tudatosak, akarjunk helyes testtartást, de ne vigyük túlzásba! Legyen könnyed és tűnjön totál természetesnek, még, ha valójában oda is figyelünk.

50 másodperces intenzív és hatékony edzés

Hatékony edzés az 5-7x 50 másodperces gyakorlatokból összeállított intenzív tréning. Garantált izomláz, anyagcsere fokozás, fejlődés.

Egy kis talp (ön)masszázs, egy kis állkapocs mozgás, és máris könnyebb az előre hajlás!

Előre hajlás fokozására egyszerű tipp: az állkapocs mozgása befolyásolja a nyak helyzetét, ezáltal a megfelelő irányba mozgatva javítja a fejtartást.